Jelentős lehűlés érkezik a hétvégén, visszatérnek az éjszakai fagyok
Pénteken és szombaton még többórás napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható, majd észak felől egy hidegfront felhőzete vonul át az ország fölött, és elsősorban keleten, északkeleten lehet zápor, zivatar. Vasárnap visszatérnek a hajnali fagyok és a hőmérséklet csúcsértéke mindössze 4-9 fok között alakul, a Dunától keletre zápor, hózápor is kialakulhat. A szél szombaton és vasárnap erős, helyenként viharos lesz – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Pénteken gomolyfelhős, napos, száraz idő valószínű, az északkeleti szél csak helyenként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 21 fok között alakul.
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható, majd észak felől egy markáns hidegfront felhőzete vonul át az ország fölött, amelynek felhőzetéből elsősorban az ország keleti felében valószínű zápor, északkeleten, keleten helyenként zivatarok is lehetnek. Az északi, északnyugati irányba forduló szél sokfelé megerősödik, többfelé viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában 3-9 fok között valószínű, de a szélvédett, kevésbé felhős helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délután jellemzően 14-21 fok várható.
Vasárnap felhőátvonulások mellett keleten többórás, nyugaton sok napsütésre lehet számítani. Helyenként, nagyobb eséllyel a Dunától keletre zápor, hózápor előfordulhat. Az északi, északnyugati szél továbbra is nagy területen lesz erős, helyenként viharos. Hajnalban mínusz 5, plusz 3 fok közötti értékek valószínűek, a maximum-hőmérséklet 4 és 9 fok között várható.
Forrás: MTI/ Magyar News Online
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
Érdekesnek találtad? Oszd meg!