Somogyban nőtt, Nógrádban csökkent az új álláslehetőségek száma
A munkaerőpiaci kereslet és kínálat dinamikájában nem számít jelentősebb változásra 2025 első felében a Profession.hu. A megkérdezett munkaadók közül kevesebben gondolkodnak leépítésben, mint 2024-ben – 13 százalékról 11 százalékra csökkent az arányuk – és 35 százalékról 40 százalékra nőtt azok aránya, akik változatlan foglalkoztatotti létszámmal terveznek. A 2023 eleje óta tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás 2024 utolsó negyedévére mérséklődött, 5 százalék alatti növekedés volt a meghirdetett állásokra leadott pályázatok számában az előző év utolsó három hónapjában mérthez képest. Nógrád vármegyében lassult le leginkább a munkaerő toborzása, a másik véglet pedig Somogy. Az állásportál legfrissebb felméréséből az is kiderül, hogy az idén minden második cég tervez béremelést, amelynek átlagos mértéke 9,5 százalék.
Mérséklődött a korábban tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás
Az MTI-hez eljuttatott közleményében a Profession.hu ismerteti: a 2023 eleje óta tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás 2024 utolsó negyedévére mérséklődött, 5 százalék alatti növekedés volt a meghirdetett állásokra leadott pályázatok számában az előző év utolsó három hónapjában mérthez képest. A munkakeresés intenzitása Fejér, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében maradt a legnagyobb.
A felmérés szerint a munkakeresők jelentkezései a legnagyobb mértékben az üzleti támogató központok (+34,9 százalék) kategóriában meghirdetett pozícióknál gyarapodtak ebben az időszakban a tavalyihoz képest, amelyet a jog, jogi tanácsadás (+22,9 százalék) és az építőipar, ingatlan (+20,4 százalék) követ.
Egy év alatt azonban csökkent a munkavállalói érdeklődés az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat (-7,6 százalék), az IT programozás, fejlesztés (-5,4 százalék) és az IT üzemeltetés, telekommunikáció (-3,8 százalék) kategóriákban elérhető lehetőségek iránt.
Nem várható jelentős változás a munkaerőpiacon
„Az év végi felmérés szerint a megkérdezett munkaadók közül kevesebben gondolkodnak leépítésben, mint 2024-ben – 13 százalékról 11 százalékra csökkent az arányuk – és 35 százalékról 40 százalékra nőtt azok aránya, akik változatlan foglalkoztatotti létszámmal terveznek”
– mondta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.
A munkaerőigény Somogy vármegyében erősödött leginkább (+12,7 százalék), ahol a szállítás, beszerzés, logisztika, a HR és munkaügy, a mérnöki területek, valamint az értékesítés és kereskedelem kategóriákban kerestek több embert az előző év végéhez képest. Az adminisztráció, asszisztens és irodai munka, a vendéglátás, hotel, idegenforgalom, illetve a gyártás, termelés terén pedig csökkent a toborzás intenzitása a térségben.
A feladott hirdetések számában a második legnagyobb gyarapodás 11,6 százalékkal Hajdú-Bihar vármegyében történt, ahol a gyártás, termelés, az IT programozás, fejlesztés és a bank, biztosítás, bróker számított a top három területnek, a leginkább csökkenőnek pedig a mezőgazdaság, környezet, az IT üzemeltetés, telekommunikáció és a szállítás, beszerzés, logisztika.
Nógrád vármegyében lassult le leginkább a munkaerő toborzása.
A fővárosban több volt az új munkalehetőség a tavalyi év utolsó három hónapjához képest, 2,5 százalékkal. Elsősorban (az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan) a vendéglátás, hotel, idegenforgalom hirdetésszáma gyarapodott meg az előző év azonos időszakában aktiváltakhoz képest (+44,5 százalékkal), valamint a cégvezetés, menedzsment (+38,8 százalék) és a jogi (+37,2 százalék) pozíciókra pályázók lehetőségei bővültek.
Közel 20 százalékkal kevesebb nyitott állás volt viszont a mérnökök számára Budapesten, illetve az IT programozás, fejlesztés kategória hirdetései is csökkentek 12 százalékkal.
Illusztrációs fotó: Pexels
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!