Egykori diákjai fosztották ki a tereskei iskolát, rendőrök szolgáltatták vissza az egymilliós zsákmányt – Videó!
Nem osztálytalálkozóra mentek azok a 19, 17 és 16 éves fiatalok, akik betörtek a helyi iskolába Tereskén. Nem aprózták el a zsákmányt: egy egymillió forint értékű – közel kétméteres képátlójú – interaktív digitális táblagéppel távoztak a helyszínről. A televízióként is használható készüléket végül a szomszédos településen találták meg a rendőrök, akik visszaadták azt az oktatási intézménynek.
Verebélyiné Illés Beáta, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense szerdán arról tájékoztatta portálunkat, hogy a három helyi fiú január 11-én este meglátogatta egykori alma materét. Nem korábbi tanáraikat szerették volna meglepni látogatásukkal – bár ez is sikerült… – hanem az általános iskolából akartak valamit könnyen értékesíthetőt ellopni.
Nem aprózták el a zsákmányt a fiatalok
A régi épület ablakát betörték, és azon bemászva jutottak be az iskolába, ahonnan nem kisebb értékkel távoztak, mint egy egymillió forintos – 190 centiméteres képátlójú – interaktív digitális táblagéppel. A televízióként is használható készüléket az elkövetők az egyikük lakásához elcipelték, és még azon az éjszakán eladták egy 49 éves szátoki férfinak.
A Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai a beszerzett adatok alapján a három fiatal mellett az utóbbit is előállították. A betörés elkövetőit lopás-, míg vevőjüket pénzmosás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a szátoki férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, a lakásán lefoglalt táblagépet munkatársaink visszavitték az iskolába.
Fotó: police.hu
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!