Villant a kés, repült a gereblye a mátraverebélyi balhé hevében
Jogos védelem miatt felmentette, de az ügyészség fellebbezése nyomán a bíróság elítélte azt a 25 éves mátraverebélyi férfit, aki egy gereblyével okozott sérülést. A vádlott a falujában találkozott egy ittas, három fős társasággal, akik közül az egyik szóváltást követően kést rántott. A vádlott felszólította, hogy tegye el a „bökőt”, és egy az egyben verekedjenek meg egymással, de ennek a másik nem tett eleget. Az elkövető beszaladt az udvarba, magához vett egy gereblyét, amit a kést tartó férfi felé dobott – csakhogy a társaság egy másik tagját találta el. A Nógrád Vármegyei Főügyészség szerint a terhelt részéről a verekedésre felhívás a kölcsönös kihívás elfogadásának tekintendő, ami kizárja a jogos védelem megállapíthatóságát.
Kés és gereblye is előkerült a vita hevében
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi 2021. november 3-án, este, Mátraverebélyen találkozott egy ittas, három fős társasággal, akik közül az egyik szóváltást követően kést rántott.
A vádlott felszólította, hogy tegye el a „bökőt”, és egy az egyben verekedjenek meg egymással, de ennek a másik nem tett eleget. Az elkövető végül beszaladt az udvarba, magához vett egy gereblyét, amit a kést tartó férfi felé dobott.
A kerti szerszám azonban a társaság egy másik tagját találta el, aki ennek következtében nyolc napon belüli sérülést szenvedett, de fennállt a lehetősége súlyosabb sérülés keletkezésének is.
A verekedésre felhívás a kölcsönös kihívás elfogadásának tekintendő
A Salgótarjáni Járásbíróság 2024 áprilisában a vádlottat jogos védelem miatt felmentette.
Az ügyészség azonban a vádlott bűnösségének megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség – szerdán kiadott közleményében is – kifejtette, hogy a terhelt részéről a verekedésre felhívás a kölcsönös kihívás elfogadásának tekintendő, ami kizárja a jogos védelem megállapíthatóságát.
Elítélték a korábban felmentett férfit, de ő és védője fellebbezett
A Balassagyarmati Törvényszék egyetértett az ügyészi fellebbezésben foglaltakkal, és a többszörös visszaeső férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt 2 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezett. Ez azért lehetséges, mert első és másodfokon a bűnösség tekintetében teljesen ellentétes ítélet született, így az ügy harmadfokon, a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
Láncfűrésszel tett pontot az incidens végére a hevesi férfi
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat egy Heves megyei férfi ellen, aki egy közlekedési incidensnek motoros láncfűrésszel vetett véget.
A vádlott 2022 májusában kocsival tért haza, csakhogy autójával állítólag majdnem elütött egy gyalogost. A járókelő ezért szóváltásba keveredett a sofőrrel, aki olyan dühös lett, hogy leparkolt, majd magához ragadott egy láncfűrészt, hogy azzal rendezze a konfliktust. Forgó lánccal járatta az eszközt, és azt többször a másik teste, feje mellé irányította. Az egyik ilyen mozdulat során aztán a fűrész megsebesítette a sértett arcát.
Az ügyészség egy év hat hónap szabadságvesztés és kettő év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottra.
Illusztrációs fotó: Pexels
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!