Új csarnokkal bővült a balassagyarmati gyár
Új csarnokkal bővítette gyárát a Bremas Hungary Kft., amely 2018-ban települt Balassagyarmatra. Az olasz tulajdonú cég elektromos kapcsolókat gyárt mindenféle szerkezetekhez a liftektől az elektromos kisgépekig. Az új, 800 négyzetméteres csarnok elsősorban raktározási és logisztikai feladatot fog ellátni annak érdekében, hogy a meglévő csarnokokba új gépsorokat és feladatot tudjanak telepíteni. A Bremas ugyanis a napelem iparban is jelentős fejlesztéseket végez: naperőművek és a hozzájuk tartozó inverterek távvezérlésre is alkalmas kapcsolóit is fejlesztik és gyártják. A vállalat jelenleg száz alkalmazottal működik a nyugati iparterületen, a dél-nyugati körgyűrű mellett, és három éve tagja a város vonatkozó adóbevételeinek felét biztosító TOP20 vállalkozói klubnak.
Toplistás olasz vállalat húzta fel az új csarnokot
Minderről Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere számolt be a közösségi oldalán.

„Az új csarnok bejárásán jót beszélgettem – többek közt az EU és a nyugati országok elhibázott több évtizedes Kína politikájáról – régi ismerősömmel, a cégtulajdonos Andrea Mattarellivel, Oravecz Attila gyárigazgatóval és Tátrai Miklós termelésvezetővel”
– fogalmazott a polgármester.

Csach Gábor arról is beszámolt, hogy a városban 1847 adófizető vállalkozó működik. Az általuk befizetett adóbevétel felét a TOP20 cég fizeti, ezért nagyon fontos, hogy a város gazdaságát meghatározó vállalkozásai hosszú távban gondolkozva és stabilan működjenek.
Tavaly tovább erősödött a gazdaság Balassagyarmaton
A polgármester arról már korábban hírt adott, hogy 2024-ben a gazdaság tovább erősödött Balassagyarmaton:
- Az iparűzési adóbevétel 18,6 százalékkal emelkedett 2023-hoz képest közel 1,35 milliárd forintra.
- Tavaly 1847 adófizető vállalkozás működött a városban, a kereskedelmi üzletek és az ipari termelő telephelyek száma is növekedett: 42 új üzlet és 11 új telephely létesült, miközben 22 üzlet zárt be és 2 telephely szűnt meg.
- A testület rendelete alapján 205 vállalkozás kapott árbevétel szerinti és 12 cég kapott beruházási adókedvezményt mintegy 12 millió forint értékben.
- A polgárokhoz hasonlóan a vállalkozásokat sem terheli telek- vagy építményadó a városban.
Még néhány érdekes adat:
- 826 kereskedelmi és szolgáltató egység illetve 90 vendéglátóhely működik a városban.
- Balassagyarmaton 58 önkormányzati lakás van és 65 nem lakás célját szolgáló bérlemény (irodák, üzletek), ez utóbbiból csak 5 üres.
- 15 szállásszolgáltatónál tavaly 2,19 millió forint idegenforgalmi adót fizettek a legalább egy éjszakát eltöltő turisták.
Nógrád másik felén korántsem ilyen rózsás a helyzet
A megye másik felén eközben aláírásgyűjtés indult a SungEel bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozó üzemének terület- és kapacitásbővítése ellen.
A kelet-nógrádi város képviselői első körben nem tudtak dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy a cégek is mentesüljenek-e az építményadó alól.
Fotók: Facebook/Csach Gábor
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!