Elrabolták a szívét, majd értékeitől is megfosztották a hoppon maradt hódolót
A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró elrendelte egy 26 és egy 19 éves férfi letartóztatását, akik az idősebb elkövető családi nézeteltérését bűncselekmény elkövetésével akarták rendezni. Utóbbi egykori felesége tavaly egy Pest vármegyei férfivel élt együtt, kapcsolatuk azonban megromlott és a nő hazaköltözött Nógrádba. Új párja, a sértett – viszonyuk helyreállítása érdekében – elutazott a nőhöz, aki azonban nem akart békülni, távozásra szólította fel. És ha ez még nem lett volna elég a hódolónak, ottlétéről tudomást szerzett az asszony korábbi házastársa, aki fiatal ismerősével közösen előbb egy elhagyatott területre csalta, majd alaposan helybenhagyta és kirabolta őt. A rablók mintegy 240 ezer forint kárt okoztak áldozatuknak, aki a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Szerelmi szál is húzódott a salgótarjáni rablás hátterében
Újabb részletek derültek ki a napokban történt salgótarjáni rablásról. A főügyészség keddi tájékoztatása szerint a 26 éves férfi egykori felesége tavaly egy Pest vármegyei férfivel élt együtt, kapcsolatuk azonban megromlott és a nő hazaköltözött Nógrádba.
A sértett – viszonyuk helyreállítása érdekében elutazott – a nőhöz, aki azonban nem akart békülni, távozásra szólította fel, majd elkísérte Salgótarjánban a távolsági buszpályaudvarra. A férfi nehezen engedte el párját, emiatt az segítséget kért volt házastársa testvéreitől.
A sértett azonban nem utazott el a nógrádi megyeszékhelyről, hanem maradt a városban, a kialakult konfliktusról pedig értesült a volt férj. Az elkövető számon kérte a férfit, illetve bántalmazással fenyegette meg, ezt követően pedig elhatározta, hogy elégtételt vesz rajta. Ehhez segítségül hívta a 19 éves ismerősét.
Gondoskodtak róla a rablók, hogy ne csak a szíve legyen összetörve…
A fiatal egy salgótarjáni áruház parkolójában cigarettát és sört kért a sértettől, majd felajánlotta neki, hogy éjszakára szállást biztosít számára. Amikor a két férfi elindult a helyszínről, a közelben várakozó volt férj csatlakozott hozzájuk és egy lakóházaktól mentes területre sétáltak.
Ekkor a 19 éves férfi ököllel ütni kezdte az elcsalt áldozatot, miközben társa a táskáját és az értékeit szedte el tőle erőszakkal. A sértett az ütések hatására a földre zuhant, ahol a bordájánál és a jobb lábfején megrugdosták őt. Ezt követően támadói a zsebeit is átkutatták, majd elszaladtak a zsákmánnyal.
A rablók mintegy 240 ezer forint kárt okoztak áldozatuknak, aki a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vizsgálat alapján nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A férfiak terhére róható bűncselekmények súlya és jelenlétük biztosítása érdekében a járási ügyészség kezdeményezte a letartóztatásukat, amit a nyomozási bíró egy hónapra elrendelt.
A döntés nem jogerős.
Illusztrációs fotó: Pexels
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!