Rangos elismeréssel díjazták a nógrádi dandártábornok áldozatsegítő munkáját
Rangos elismerést vehetett át az áldozatsegítés területén nyújtott példamutató munkájáért dr. Somssich Gabriella dandártábornok, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A napokban tartott díjátadón dr. Tuzson Bence, igazságügyi miniszter részéről elhangzott, hogy az áldozatsegítési elv áthatja az egész állam működését, mert ma már a rendőrség sem csak a nyomozással foglalkozik, hanem komolyan odafigyel az áldozatokra is. Magyarországon 17 áldozatsegítő központ működik, de a tervek szerint minden megyeszékhelyen, így Salgótarjánban is nyitnának egyet. Tavaly több mint harmincezer bajbajutottnak segítettek országszerte. Töreki Sándor, az országos rendőrfőkapitány helyettese szerint a bűncselekmények felderítése mellett ma már egyenrangú feladat az áldozatsegítés, a sértettekkel kapcsolatos megfelelő bánásmód.
Ez ám az elismerés! Victima Protector díjat vehetett át dr. Somssich Gabriella
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a bűncselekmények áldozatainak világnapja alkalmából idén negyedik alkalommal adták át a Victima Protector díjat. A rangos elismeréssel az áldozatsegítés területén kimagasló teljesítményt nyújtó szakembereket díjazzák minden évben.

Az idei díjazottak között szerepel Nógrád rendőrfőkapitánya, dr. Somssich Gabriella dandártábornok, akinek dr. Tuzson Bence, igazságügyi miniszter és dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes Szombathelyen, a Vas Vármegyei Kormányhivatal dísztermében megtartott rendezvényen adta át a díjat.
Szemléletváltás hatja át az egész állam működését
„Nagy jelentősége van a szemléletváltásnak és az áldozatsegítési elvnek, ami áthatja az egész állam működését, mert ma már a rendőrség sem csak a nyomozással foglalkozik, hanem komolyan odafigyel az áldozatokra is”
– hangoztatta dr. Tuzson Bence a díjátadón.
A tárcavezető az MTI tudósítása szerint arról is beszélt, hogy ma Magyarországon 17 áldozatsegítő központ működik, de a tervek szerint minden megyeszékhelyen nyitnának egyet.
„Odafigyelünk, hogy a jogszabályok védjék a magyar embereket, az áldozatokat”
– jegyezte meg.
Tavaly több mint harmincezer bajbajutottnak segítettek
Király Nóra, az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy 2024-ben több mint 30 ezer áldozatnak segítettek a 17 központ, a négy áldozatsegítő pont, illetve az éjjel-nappal hívható áldozatsegítő vonal jóvoltából.
Ma már a bűncselekmények felderítésével egyenrangú feladat az áldozatsegítés
Töreki Sándor, az országos rendőrfőkapitány helyettese azt mondta: a bűncselekmények felderítése mellett ma már egyenrangú feladat az áldozatsegítés, a sértettekkel kapcsolatos megfelelő bánásmód, amióta 2017-ben állami kézbe került az áldozatsegítés.
Jelezte, hogy míg 2022-ben mintegy hatezer sértett adatát továbbították a rendőrségtől az áldozatsegítőkhöz, addig tavaly már 16 ezer ilyen aktát adtak át.
Áldozatsegítő központ nyílhat Salgótarjánban
Hamarosan áldozatsegítő központ nyílhat Salgótarjánban is, ahol jelenleg áldozatsegítő pont működik, a rendőr-főkapitányság épületében. 2021 óta már közel ezer bajbajutottnak segítettek.
Fotó: Facebook/Nógrád vármegyei rendőrség
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!