Hóágyúzással indították a hétvégét a mátraszentistváni síparadicsomban
Tízezernél is többen látogattak el a téli szünetben a mátraszentistváni Síparkba. A pályákat az elmúlt napok szokatlanul enyhe időjárása miatt sem kellett lezárni, a mostani hétvégétől pedig – a hidegebb idő visszatértével – újra üzembe helyezték a modern, energiatakarékos hóágyúrendszert. A mostani szezon előtt több mint 15 millió forintból fejlesztették az infrastruktúrát és a szolgáltatásokat. Felújították és negyedével megnövelték az alpesi hangulatú rönkhütte napozóteraszát, vadonatúj sporteszközökkel bővítették a kölcsönző kínálatát és új elektromosautó-töltőt is telepítettek a parkolóba. A havas sportok szerelmeseinek azonban ennek ellenére sem kell mélyebben a zsebükbe nyúlni: a síbérletek ebben a szezonban sem drágultak, az árakat a két évvel ezelőtti szinten befagyasztották.
Elárulták: ennyien síeltek a Mátrában!
Az összesített adatok szerint 10 ezer 500-an váltottak síbérletet, kísérőikkel együtt több mint 12 ezer vendég látogatott el a téli szünetben a mátraszentistváni Síparkba.
Pénteken kiadott közleményükben hangsúlyozták: az elmúlt napok enyhébb időjárását is átvészelték a pályák, a hétvégén pedig visszatér a hideg, így ismét beindulnak a hóágyúk. Az idén 20 éves, magyar családi tulajdonban üzemelő síterep a következő hetekben is ideális választás mindazok számára, akik néhány napos családi síelésre vágynak, szeretnének megismerkedni a havas sportokkal, vagy bemelegítenének egy hosszabb, külföldi sívakáció előtt.
Nem feltétlenül kell külföldre utazni azoknak, akik havas élményekre vágynak
Karácsony második napján indult a 2024/25-ös szezon a mátraszentistváni Síparkban, amelynek üzemeltetői a sokszor kedvezőtlen időjárási körülmények között is mindent megtettek, hogy a téli szünetben ne kelljen feltétlenül külföldre utazniuk azoknak, akik havas élményekre vágynak.
A látogatottsági adatok igazolják, hogy megérte a befektetett munka: december 26. és január 5. között 10 ezer 500-an váltottak síbérletet, a kísérőkkel, valamint a Felső-Mátrába látogató kirándulókkal együtt több mint 12 ezer vendég fordult meg a Síparkban másfél hét alatt.
„A Felső-Mátra turizmusa, a környékbeli szállásadók és egyéb szolgáltatók miatt is fontosnak éreztük, hogy ne hagyjuk cserben a síelni, snowboardozni vágyó embereket, biztosítsuk a sportolási, aktív kikapcsolódási lehetőséget. Az időjárás többször komoly kihívás elé állítja a csapatot, de amikor látjuk, hogy mennyi örömet és élményt nyújt a síelés a hozzánk látogató gyerekeknek és idősebbeknek, akkor mindig azt mondjuk, hogy megérte dolgoznunk, így volt ez a téli szünetben is” – mondta Kőrösi Péter, a mátraszentistváni Síparkot üzemeltető, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás ügyvezetője.
Hétköznapokon kedvezményes árakkal várják a síelőket
A Sípark összes szolgáltatása elérhető a téli szünet után is, hétköznapokon kedvezményes árakkal várják a kezdő és haladó síelőket, illetve snowboardosokat. A pályákat az elmúlt napok szokatlanul enyhe időjárása miatt sem kellett lezárni, a hétvégétől pedig – a hidegebb idő visszatértével – újra beindítják a modern, energiatakarékos hóágyúrendszert.
A magyar hegyekben egyedülálló, varázsszőnyegekkel felszerelt síoktatópark ideális hely mindazok számára, akik itthon – hosszabb utazás nélkül – szeretnének megismerkedni a havas sportok alapjaival. Ám a haladó síelőknek is érdemes felkeresniük a Sípark változatos pályarendszerét, mielőtt hosszabb, külföldi sívakációra indulnak.
„Mintegy félmillió magyar síel, de többségük 11 hónapon keresztül szinte alig használja azokat az izmokat, amelyekre síelés vagy snowboardozás közben szükség van. Jelentősen csökkenti a sérülések veszélyét és élvezetesebbé, biztonságosabbá teszi a drágább, külföldi síutakat, ha előtte eljönnek hozzánk egy-két napra, és felelevenítik a sítudásukat, bemelegítik az izmaikat” – tanácsolja Kőrösi Renáta a mátraszentistváni Sípark oktatója.
Több mint 15 millió forintos fejlesztés az idei szezon előtt
A Felső-Mátra szívében található, a fővárosból és több megyeszékhelyről is könnyen elérhető mátraszentistváni Sípark 20 éve, a 2004/2005-ös szezonban nyitott, azóta évről-évre folyamatosak a fejlesztések.
A mostani szezon előtt több mint 15 millió forintból korszerűsítették az infrastruktúrát és szolgáltatásokat. Felújították és negyedével megnövelték az alpesi hangulatú rönkhütte napozóteraszát, vadonatúj sporteszközökkel bővítették a kölcsönző kínálatát és új elektromosautó-töltőt is telepítettek a Sípark parkolójába.
A havas sportok szerelmeseinek azonban mindezek ellenére sem kell mélyebben a zsebükbe nyúlni: a síbérletek ebben a szezonban sem drágultak, az árakat a két évvel ezelőtti szinten befagyasztották. A nagycsaládosok, a gyerekek, a diákok és a 62 évnél idősebbek kedvezményt kapnak, emellett a Sípark ezen a télen is elfogadja a SZÉP-kártyákat.
A pályákkal, a felvonókkal és a nyitva tartással kapcsolatos aktuális információk folyamatosan elérhetőek a mátraszentistváni Sípark honlapján (www.sipark.hu), valamint a síterep Facebook-felületén.
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!